2007. március

Chagall és a nyírfácska

Petra ráncigált egyszer ide, azóta is visszavágyom erre az Oktogon és a Nyugati közt a Hajós és a Zichy u. sarkán található igazán kellemes evő-ivó-üldögélő helyre. Chagall szellemében igyekeztek létrehozni amiből inkább csak annyi van itt, hogy jól hangzik, viszont a hangulat ennek ellenére is nagyon kellemesnek modható, kűlönös tekintettel a nyírfácska domesztikálására és a fílingre úgy általában.

Új fejlemény, hogy a Chagall tulajdonosai forgatják a netet, vagy néha rákeresnek a Google-ben, ugyanis a minap írtak nekem, hogy a hely megváltozott ahhoz képest amit mi irogattunk róla régebben, máshol.

Az elküldött PR anyagban ilyet olvashatunk: "Chagall-ra jellemző motívumok és berendezési tárgyak, a színes falak és csodás reprodukciók elvarázsolják mind a művészetszerető közönséget, mind a laikusokat."
Hű. Ha. Ha mondjuk meghívtak volna, hogy nézzük meg magunk, akkor valószínűleg személyesen élhettük volna át a varázslat felébredését, és írhattunk volna hasonló költői magasságokba biztos nem szökő kommentet, de az igazság (látogatás) pillanata már közel van.

A fotóból itélve leginkább csak a székek cserélődtek ki, nyírfácska maradt, sőt háttérfilozófiát is kapott:

"Itt azt is megtudhatjuk, hogy a nyírfa – leveleitől megfosztva – milyen impozáns és eredeti, ha azon a helyen jelenik meg előttünk, ahol nem várjuk."
(PR anyag)

Igen jó meglátás, de ez egy németjuhászkutyára is igaz amennyiben a levelek megfosztásától (szegény fa) most épp eltekintünk.

Konyha és fíling vizsgálat várólistán.

Ezt a képet nem én csináltam hanem ők küldték (én jobbat tudok :))

Chagall café

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


Középpontban a Centrál (a banánhéjokra kérjük vigyázzanak!)

A Centrál Kávéházról mint  "A KÁVÉHÁZRÓL" már pozitívan értekeztünk máshol, lássuk, hogy az idő melynek vasfoga mint tudjuk addig jár a kútra míg el nem törik, kikezdte-e ezt a műintézményt is. Zene továbbra sincs, ami kiváló, a hangulat továbbra is nagyon jó, igazi nagyvonalú kávézást enged meg, és nem baj, ha csak egy teával üldögélünk órákat, senki sem krákog felettünk. A pincérek továbbra is jól öltözöttek, kedvesek, és periferikus látásuk sem romlott sokat. Szombat délutáni csevejünk helyéül ezért jónak ígérkezett a választás. A két kedves német turista is így érezhette akik láthatóan már több órája olvasgatták gájdukat, s aztán a Die Zeit-et, melyet mint tudjuk kiolvasni minimum 1 hét.

Részünkről csúsztatott palacsinát és egy flódnit kértünk, valamint egy eszpresszót és két gyümölcsteát. A kávé a régi volt, baj lenne ha nem így lenne. A teákkal kapcsolatosan már nehezebb az ítélet, ugyanis kedves barátom megfogalmazása jutott eszembe akkor amikor azt állította, hogy a teakiöntő egy dologra való, hogy kiöntsük belőle a teát. Nos a kis kancsó épp erre a célra nem felel meg, így a tálca és minden körülötte csurom tea lett. Közben megérkezett a kért desszert, mellyel kapcsolatosan nyolcvan százalékosan tudunk csak lelkesedni. A palacsinta száraz volt, agyon porcukrozva, mikrózva. Az íze finom volt, eltekintve a 2-3 dióhéjtől, mely legalább megnyugtatott bennünket a töltelék eredetiségéről. A Flódni héj-szempontból ugyanígy járt, s íze is hasonló százalékban nyűgözött le minket. Így hát kénytelenek voltunk beérni a patináns intézmény atmoszférájával, mely minden dió (s egyben banán)héj ellenére az egyetlen igazi etalon kávéház Budapesten. Még mindig.

Végül, hogy az élet mégis milyen igazságtalan: kifelé menet végig kellett néznünk, ahogy az egyik pincér puszta kézzel tapicskolt egy szelet dobostortát, próbálva visszaapplikálni a celofánt az oldalára, melynek a kiemeléskor nem vette igénybe a segítségét... mivel elfogultak vagyunk nem tesszük jobban szóvá az esetet, tudjuk be ismét egy banánhéjnak ezt is, reméljük többször nem látunk ilyet itt. 


2007. április »

Bemutatkozás

Gasztronómia vélt és valós fellegvárai, most reszkessetek! Gasztrofil és társai már a nyomotokban!

Keresés

Utolsó kommentek

- A csodálatos Mandarin (Mandarin Bár az Ó utcában), Bubaj: Koszi az ajanlot! »

Kategóriák

- Éttermek (1)
- Kávéházak (2)

Archívum

- Jelen
- 2007. április
- 2007. március
- Az összes »

Linkek

- Társoldalunk, kultajánlóval
- Medwe kritikái
- Eszemiszom
- Angolul bloggolva
- Angol étterem és Budapest ajánló turistáknak

Egyéb

RSS


balinto 2006