
Petra ráncigált egyszer ide, azóta is visszavágyom erre az Oktogon és a Nyugati közt a Hajós és a Zichy u. sarkán található igazán kellemes evő-ivó-üldögélő helyre. Chagall szellemében igyekeztek létrehozni amiből inkább csak annyi van itt, hogy jól hangzik, viszont a hangulat ennek ellenére is nagyon kellemesnek modható, kűlönös tekintettel a nyírfácska domesztikálására és a fílingre úgy általában.
Új fejlemény, hogy a Chagall tulajdonosai forgatják a netet, vagy néha rákeresnek a Google-ben, ugyanis a minap írtak nekem, hogy a hely megváltozott ahhoz képest amit mi irogattunk róla régebben, máshol.
Az elküldött PR anyagban ilyet olvashatunk: "Chagall-ra jellemző motívumok és berendezési tárgyak, a színes falak és csodás reprodukciók elvarázsolják mind a művészetszerető közönséget, mind a laikusokat."
Hű. Ha. Ha mondjuk meghívtak volna, hogy nézzük meg magunk, akkor valószínűleg személyesen élhettük volna át a varázslat felébredését, és írhattunk volna hasonló költői magasságokba biztos nem szökő kommentet, de az igazság (látogatás) pillanata már közel van.
A fotóból itélve leginkább csak a székek cserélődtek ki, nyírfácska maradt, sőt háttérfilozófiát is kapott:
"Itt azt is megtudhatjuk, hogy a nyírfa – leveleitől megfosztva – milyen impozáns és eredeti, ha azon a helyen jelenik meg előttünk, ahol nem várjuk."
(PR anyag)
Igen jó meglátás, de ez egy németjuhászkutyára is igaz amennyiben a levelek megfosztásától (szegény fa) most épp eltekintünk.
Konyha és fíling vizsgálat várólistán.
Ezt a képet nem én csináltam hanem ők küldték (én jobbat tudok :))
Gasztronómia vélt és valós fellegvárai, most reszkessetek! Gasztrofil és társai már a nyomotokban!
RSS