
A Centrál Kávéházról mint "A KÁVÉHÁZRÓL" már pozitívan értekeztünk máshol, lássuk, hogy az idő melynek vasfoga mint tudjuk addig jár a kútra míg el nem törik, kikezdte-e ezt a műintézményt is. Zene továbbra sincs, ami kiváló, a hangulat továbbra is nagyon jó, igazi nagyvonalú kávézást enged meg, és nem baj, ha csak egy teával üldögélünk órákat, senki sem krákog felettünk. A pincérek továbbra is jól öltözöttek, kedvesek, és periferikus látásuk sem romlott sokat. Szombat délutáni csevejünk helyéül ezért jónak ígérkezett a választás. A két kedves német turista is így érezhette akik láthatóan már több órája olvasgatták gájdukat, s aztán a Die Zeit-et, melyet mint tudjuk kiolvasni minimum 1 hét.
Részünkről csúsztatott palacsinát és egy flódnit kértünk, valamint egy eszpresszót és két gyümölcsteát. A kávé a régi volt, baj lenne ha nem így lenne. A teákkal kapcsolatosan már nehezebb az ítélet, ugyanis kedves barátom megfogalmazása jutott eszembe akkor amikor azt állította, hogy a teakiöntő egy dologra való, hogy kiöntsük belőle a teát. Nos a kis kancsó épp erre a célra nem felel meg, így a tálca és minden körülötte csurom tea lett. Közben megérkezett a kért desszert, mellyel kapcsolatosan nyolcvan százalékosan tudunk csak lelkesedni. A palacsinta száraz volt, agyon porcukrozva, mikrózva. Az íze finom volt, eltekintve a 2-3 dióhéjtől, mely legalább megnyugtatott bennünket a töltelék eredetiségéről. A Flódni héj-szempontból ugyanígy járt, s íze is hasonló százalékban nyűgözött le minket. Így hát kénytelenek voltunk beérni a patináns intézmény atmoszférájával, mely minden dió (s egyben banán)héj ellenére az egyetlen igazi etalon kávéház Budapesten. Még mindig.
Végül, hogy az élet mégis milyen igazságtalan: kifelé menet végig kellett néznünk, ahogy az egyik pincér puszta kézzel tapicskolt egy szelet dobostortát, próbálva visszaapplikálni a celofánt az oldalára, melynek a kiemeléskor nem vette igénybe a segítségét... mivel elfogultak vagyunk nem tesszük jobban szóvá az esetet, tudjuk be ismét egy banánhéjnak ezt is, reméljük többször nem látunk ilyet itt.
Gasztronómia vélt és valós fellegvárai, most reszkessetek! Gasztrofil és társai már a nyomotokban!
RSS